2018. szeptember 9., vasárnap

Lámpás a sötétben...

Vasárnap kora délután van, sétálok hazafelé, át a zebrán a buszmegálló irányába. Roma srác sietve elrobog mellettem, majd olyan másfél méter távolságról visszafordul – közben egy pillanatra sem áll meg, csak rohan tovább – és azt mondja a szemembe nézve: "De jó Nő vagy, csak kár, hogy nem az enyém!" Akartam mondani neki valami frappánsat, de aztán rájöttem, hogy nem volt ebben a kijelentésében semmi sértő vagy bántó, hiszen teljesen reálisan látja a dolgokat... úgyhogy egy mosollyal az arcomon csendben sétáltam tovább… 

És hogy miért meséltem el mindezt? Azért, hogy lásd: az Élet sokszor a legváratlanabb szituációk formájában adja a tudtodra a legnyilvánvalóbb tényeket. Hogy jó Nő / Férfi vagy, hogy tehetséges vagy, hogy szeretetre méltó vagy! Olyan dolgokra, amelyeket egyszerűen sokan képtelenek elhinni magukról. 

Járom a világot, figyelem az embereket és elborzadva látom, hogy mennyien nincsenek tisztában a saját értékeikkel. Hogy nem csak a tinédzserek, de a fiatal és idősebb felnőttek egy része is iszonyatos önbizalomhiányban szenved. És nem, nem hiszem, hogy ez mind a média torzító hatásának köszönhető… De mondd, hová tart az a világ, ahol nincsenek határozott, önmagukban hinni képes emberek, akik példaként szolgálhatnak másoknak? Egy önbizalomhiányos felnőtt milyen példát mutat a saját gyermekének? 


Ahogy Müller Péter írja: „Minden hit alapja az, ha hiszel magadban. Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben - hanem önmagadban.” 

Igen, erre kell törekednünk minden áldott nap! Hinni önmagunkban! Itt az idő végre elhinni, hogy bármire képes vagy, amit csak megálmodtál magadnak! Hiszem és tudom, hogy Lámpás vagyok a Sötétben, amely irányt mutat… Vedd végre a kezedbe saját Sorsodat és légy Te is saját Életed Lámpása… Ragyogj hát!

~ Csillagfényke ~

2018. szeptember 2., vasárnap

A titok...

- Tudod arra gondoltam, elárulok neked egy titkot!
- Igen? És mi lenne az?
- A titok az, hogy valójában nincs is titok... Minden kérdésre, ami felmerül benned, a válasz is ott lakozik a lelked legmélyén. Csupán annyit kell tenned, hogy lecsendesítsd az elméd és megkeresd magadban a választ... Mert tudod hogy van ez? Ha a Jóisten kihívás elé állított, akkor bizony erőt is kaptál tőle, hogy megbirkózz vele...


~ Csillagfényke ~

2018. július 23., hétfő

Közünk van egymáshoz...

Jó ideje próbálok rájönni, mikor is fedeztem fel magamban az érzést, hogy szeretlek? És minél többet gondolkodom, annál biztosabb vagyok benne, hogy az irántad érzett szerelmem nem evilági... Nem most szeretlek először és tudom, hogy nem is utoljára... Lelkeink felismerték egymást, s abban a szent pillanatban, amikor ez megtörtént, emlékezni kezdtek... Mi talán észre sem vettük ezt a pillanatot, olyan észrevétlenül köszöntött ránk, mégis minden olyan csodálatosan ismerősnek tűnt, mintha nem először történne meg velünk... Akkor és ott mindketten tudtuk és éreztük: közünk van egymáshoz!


~ Csillagfényke ~

2018. július 13., péntek

Engedd el!

Olykor a legtöbb, amit önmagadért tehetsz, ha elengeded az irányítást és csak sodródsz az árral... Szóval feküdj fel a vízre és hagyd, hogy vezessen! A folyó úgyis jobban tudja, hol kell, hogy partra vessen...


~ Csillagfényke ~

2018. július 7., szombat

A hozzád vezető út...

Mert akinek vagy aminek meg kell érkeznie az Életedbe, az ilyen, vagy olyan módon, de megleli a hozzád vezető utat...


~ Csillagfényke ~

2018. július 1., vasárnap

A Lélek nagysága...

Tudod miben mutatkozik meg egy ember nagysága? Szerintem abban, hogy képes-e a szívére, és csakis a szívére hallgatva élni...

~ Csillagfényke ~

2018. március 15., csütörtök

Legszebb ékszer...

Egy Nő számára a legszebb ékszer annak a Férfinek a csókja és ölelése, aki tiszta szívből szereti és akit tiszta szívből szerethet.


~ Csillagfényke ~

(fotó: Szerelmünk lapjai c. film)

2018. február 19., hétfő

A lerúgott cipők lélektana...

Tudod, arra gondoltam, hogy a változás nem feltétlenül kell, hogy rosszat jelentsen, sőt! Időnként ki kell lépnünk a komfortzónánkból, hogy új lehetőségek találjanak ránk, hogy új embereket ismerhessünk meg, hogy új perspektívából láthassuk a dolgokat. A megszokás sokszor egyet jelent a megszökéssel a lehetőségek és a fejlődés elől. Mert félünk. Félünk az ismeretlentől, félünk az újtól, félünk a változástól. Akkor is, ha a komfortzónánkon belül már nem érezzük jól magunkat, akkor is, ha már régóta szorít az a bizonyos cipő, ám mi mégsem mozdulunk. Mert megbénít a változástól való félelem. Ideig-óráig még meg tudod győzni önmagad, hogy neked így is megfelel az a cipő, nem is szorít annyira, meg hát egyébként is csak pár órát hordod egy nap… Egy szép napon azonban eljön a pillanat, amikor már nem fog érdekelni az önámítás, és lerúgod a cipőt magadról, hogy aztán mezítláb sétálj tovább az úton. Persze nem lesz olyan kényelmes, mint cipőben – vagy mégis, hiszen már nincs, ami szorítson? -, és érezni fogsz a talpad alatt minden egyes göröngyöt, mégis mindennél felszabadítóbb lesz az érzés, mert csak a puszta igazság lesz közted és a talpad között. Semmi hazugság, semmi önámítás, semmi flanc, csupán Te és az a lélekemelő érzés, amelyre már oly régóta vágytál…
 ~ Csillagfényke ~

2017. december 31., vasárnap

Köszönöm 2017, üdvözöllek 2018!

Az év utolsó napján mindenki visszatekint egy kicsikét az elmúlt 12 hónap eseményeire. Az enyémben volt munkahelyváltás, rengeteg tanulás, szereztem új barátokat és néhány új szakmákat :)

Megtapasztaltam, hogy hihetetlen erő lakozik bennem is, így bármikor képes vagyok bármilyen "sötétségből" megtalálni a kiutat. Akkor sem aggódom, ha kicsikét eltévednék ezen az úton, mert olyan barátaim vannak, akik kézen fognak és visszavezetnek a helyes Ösvényre...

Hálás vagyok a Sorsnak mindazért, amim van: a Családomért, a Páromért, a Barátaimért... a nehézségekért, amiktől erősebbé válok, a könnyekért, amelyek segítenek, hogy visszataláljak önMAGamhoz, a viharokért, amelyek megmutatják nekem, hogy az életem mely részével van még dolgom...

És hálás vagyok azért is, amit nap, mint nap kapok: a kedves szavakért, a mosolyokért, a köszönömökért, a bókokért, a huncut összekacsintásokért, a beszédes csendekért, a lélekig hatoló tekintetekért, a szeretlekekért, az érintésekért, a csókokért, az ölelésekért, a szívből jövő kacajért, az örömkönnyekért...

És hogy mi vár rám 2018-ban? Nos, azt talán csak a Gondviselés tudja, hogy milyen év vár rám, de hiszem és tudom, hogy pontosan azt fogom kapni, amire szükségem van...



Boldog Új Évet kívánok Mindenkinek!

2017. augusztus 14., hétfő

Túlcsordult szív…

Lassan múlnak a percek, komótosan vánszorog az idő, 
S oly messze még az este, mely enyhülést hoz sajgó szívemre.
Csupán csak pár óra, míg újra láthatlak - mondanák mások,

Nekem mégis örökkévalóságnak tűnik minden perc, melyet Nélküled várok.
Minden pillanatban azt kívánom, bár képes lennék elmondani Neked, 
Hogy napról napra, dobbanásról dobbanásra egyre jobban és jobban szeretlek.
Telnek-múlnak az évek felettünk, s mi egymás kezét el nem eresztjük, 
S az érzés, mi bennünk egykoron csupán egy félénk szikra volt, 
Mára már közös életünk tüzét táplálja lobogva, s kiolthatatlanul. 
Olykor azt kívánom, bár éreznéd, mit lelkemben érzek, ha Rád gondolok,
Akkor talán megértenéd azt, mely érzésekre szavakat már régóta nem találok.
Tudd meg hát: mikor Lelkembe jutsz, szívem úgy túlcsordul, hogy a könnyem is kicsordul, 
De az irántad érzett Szerelmem soha el nem halványul.



~ Csillagfényke ~