2014. május 2., péntek

Az élet értelme...

Az elmúlt hetek során új szakaszához ért az Életem, ugyanis megindult egy erőteljes befelé figyelés, amelynek eredményeként eléggé eltávolodtam mindenkitől. Néha úgy érzem, hogy fényévekre van tőlem mindenki, pontosabban én vagyok fényévekre tőlük. Ez persze egyáltalán nem rossz dolog, nem érzek emiatt semmiféle megbántódottságot, csupán elfogadom, hogy az Életem ezen szakaszában most kicsit 'egyedül' kell lennem... Önmagammal. Ha a munkám miatt nem lennék nethez kötve, akkor biztos, hogy pár hétig a közösségi oldalakat is mellőzném és csak olvasnék, pihennék és figyelnék befelé. Erre sajnos jelen pillanatban nincs lehetőségem, de ettől függetlenül is találok alkalmat arra, hogy elmélyülhessek a gondolataimban.

Az elmúlt időszakban sok mindent megértettem, sok mindenre lett rálátásom és egyre inkább érzem, hogy az az Út, amelyre egykoron ráléptem, bizony jó helyre vezet. Hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül, hogy mindennek oka van. Vannak bizonyos dolgok az Életemben, amelyekről egyszerűen érzem, hogy úgy és ott vannak jól, ahogy és ahol vannak.

Volt olyan szakasza az Életemnek, amikor nem tudtam, hová is tartok, ám egy ideje már határozott elképzeléseim vannak arról, mit is akarok. Vannak céljaim, álmaim, amiért minden egyes reggel érdemes felkelnem, amelyek visznek előre, és amelyek a legkilátástalanabb helyzetben is képesek erőt adni a folytatáshoz. Jó tudni, hogy van miért harcolnom és még jobb érezni azt, ahogyan a Sors hozzásegít az álmaim eléréséhez. Hogy mindig küld egy lehetőséget, vagy egy barátot, aki egyetlen telefonhívásával, vagy pár soros üzenetével képes új lendületet adni.

Néha úgy érzem, túlságosan is kilógok a sorból, aztán mindig rájövök, hogy nem bennem van a hiba, hanem azokban az emberekben, akik az egész életüket leélik egy kalitkában... pedig az ajtaja nincs is bezárva. A társadalom, a mások által támasztott elvárások persze megpróbáltak engem is kalitkába zárni, de csak kitörtem onnan... egyszerűen nem bírom a bezártságot, a korlátokat... Én csak szárnyalni szeretek, egyre magasabb régiókat meghódítani, érezni, ahogy a szél simogatja a szárnyaimat. Hiszem, hogy nem azért kaptam szárnyakat, hogy a Földön járjak, hanem hogy meghódítsam a kék eget. Folyton csak feszegetem a határaimat, keresem az újabb kihívásokat, de már régóta nem másokkal versengem... Csak és kizárólag önmagam legyőzése a cél... hogy leromboljam azokat a tévhiteket, hogy vannak korlátaim.. hogy bebizonyítsam, bármire képes vagyok... és hogy mindent, amit valaha is megálmodtam, meg is tudom valósítani.



Nem egyszerű így élni, de egy idő után hozzászoksz ahhoz, hogy ne halld meg azok károgását, akik irigységből megpróbálnak visszahúzni. Nem baj, ha irigyek, ez azt jelenti, hogy valamit nagyon jól csinálsz. Ahogy öregszem, egyre kevésbé érdekel, hogy ki mit gondol rólam. Hiszen ez az én Életem, nem az övék...

Ehhez persze arra is szükség van, hogy elengedd a múlt fájó terheit és hogy mindig próbálj meg a jelenben maradni. Az emberek többsége vagy a múlton mereng, vagy a jövőről ábrándozik, csak épp azt felejtik el, hogy jövőjüket csak a jelen tettei formálják. Egyébként is teljesen felesleges a jövőt tervezgetni, mert az Élet mindig, mondom MINDIG keresztülhúzza a számításainkat. Badarság lenne azt gondolni, hogy ami most van, az lesz 1-2 év múlva, vagy akár 10-20 év múlva is. Az Élet folyamatos változás... épp úgy változik, ahogyan mi is változunk. Mondhatnám úgy is, hogy az egyetlen állandó dolog az Életben maga a Változás! Akár tudomást veszünk róla, akár nem. Ezért hát nincs más dolgunk, mint menni és mindent megtapasztalni, átélni.

Tegnap volt alkalmam beszélgetni egy kicsit Öcsémmel. Épp Franciaországban volt, várta, hogy este útnak indulhasson (kamionozik) Spanyolországba. Habár csak 3,5 év korkülönbség van közöttünk, gyerekkorunkban mégis nagyon 'távol' voltunk egymástól. Most, hogy mindketten megindultunk a spirituális fejlődés útján, egyre közelebb és közelebb kerülünk egymáshoz. Ha van rá lehetőségünk, akkor sokat beszélgetünk az Élet dolgairól és bevallom őszintén, egyre többször lep meg egy-egy kijelentésével. Tegnap is volt egy pillanat, amikor konkrétan leesett az állam, hogy milyen jól is látja a dolgokat. Idézem: 

"Az ember keresi az élet értelmét, és mikor felér egy magasabb pontra, ahonnan jobban belátja a dolgokat rájön, hogy nincs is értelme semminek. Nem értelmet kell adni a dolgoknak, hanem átélni, megtapasztalni más és más nézőpontból..."

Hatalmas igazság ez, amelyet egy 27 éves fiatalember mondott ki, aki történetesen az Öcsém és akit hihetetlenül szeretek és becsülök! És akivel jövő évben, közösen végigjárjuk az El Camino-t, ugyanis tegnap kiderült, hogy nem csak én gondolkodom rajta egy ideje, hanem Ő is. Amikor ez kiderült, egyszerre kérdeztük megy egymástól: "Megyünk együtt? :)" Hát persze, hogy megyünk!


~ Csillagfényke ~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése