2013. június 2., vasárnap

A szerelem oltára

Vad borzongás fut végig gerincem mentén,
akár egy vihar, mely a bőrömön táncolva tombol.
Remegő kezekkel helyezem lelkedet lelkembe,
hogy testem börtönében leljen újra otthont.

És tudom, tudom, hogy ez az egész az elfogadásról szól...

De mondd, akkor is megbújhatok gyönyörű lelkedben,
amikor az vigasztalhatatlanul zokog?
És mondd, olthatatlan szerelmem legyűrheti
bánatod egy lassan derengő álmos hajnalon?
Azt akarom, hogy tudd:
Te vagy gondolataim templomának oltára...
minden napom Neked áldozom!

Leszek csendesen morajló óceán
álmot nem hozó éjszakán.
Leszek könnyedet letörlő puha kéz
hullámzó bánatod tengerén.
Leszek szeretőd,
leszek társad,
nehéz és szép időkben
leszek a támasz.

Engedj el mindent, mitől félsz...

~ Csillagfényke ~

(2012. szeptember 12.)

A verset az alábbi Poets of the Fall dal ihlette:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése