2014. július 20., vasárnap

Mókuskerék...


Minden út – legyen az akármilyen hosszú is – egyetlen lépéssel kezdődik, az első lépés megtétele pedig a legnehezebb dolog a világon. Nekem legalábbis az volt. Rálépni a saját utadra hatalmas nagy bátorságot kíván. Persze ez sem megy egyik napról a másikra. Erre – mint oly sok más dologra az életben – meg kell érni… nem testileg, lelkileg. Mielőtt úgy döntöttem, hogy rálépek a saját utamra, évekig nem tudtam, mit is akarok az élettől. Azt persze sejtettem, mire kellene vágynom: egy jól fizető állásra, egy boldog párkapcsolatra, saját autóra, házra, aztán lassan jöhetne az esküvő, majd pár éven belül a gyerekek. Mert hát ezt várja el tőled a mai társadalom: állj be a sorba, mint mindenki és éld a csodás életed. Ne gondolkozz, nem akarj nagyra törő álmokat kergetni, ne akard magad önmegvalósítani, meg úgy általában ne is igazán gondolkodj, csak tedd, amit mindenki elvár tőled. Az, hogy Te valójában mire is vágysz, a kutyát nem érdekli. Számomra ez nem élet, csak mókuskerék. Abból meg köszönöm szépen, de nem kérek. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy én nem vágyom boldog párkapcsolatra, meg családra, szimplán csak azt szerettem volna érzékeltetni egy kicsit kisarkítva a dolgokat, hogy az emberek nagy része szimplán mintának másol: úgy alakítja ki az életét, hogy azzal megfeleljen a mások – főleg a család – elvárásainak, holott lehet, hogy ő nem is ilyen életre vágyik. De mivel az évek során meggyőzte magát, hogy neki bizony nem jár több, meg jobb, közben pedig ott munkál benne a kényszeres megfelelési vágy – nyugi, bennem is ott munkál! –, így teszi, amit tennie kell. Döntéseket hoz önmaga ellen, a lelke mélyén viszont egy egészen más életre vágyik.

~ Csillagfényke ~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése