2015. augusztus 12., szerda

Boldogság, gyere haza!

Furcsák vagyunk, mi emberek… Képesek vagyunk egy egész emberöltőn át őrült fanatikus módjára hajszolni a boldogságot, ám amikor annyi hiábavaló próbálkozás és kudarc után végre rátalálunk Kincsünkre, egész egyszerűen megrettenünk tőle…

Évek óta semmi másra nem vágysz, mint arra, hogy jöjjön valaki és kézen fogva kivezessen abból a fájdalomtól, magánytól és szenvedéstől visszhangos életből, amelyben addig - magad sem tudod, hogyan? - tengődtél, ám amikor megjelenik Ő, földbe gyökerezett lábbal állsz némán, magad elé bámulva… Elhitted a Csodát, amiről azt gondoltad, talán soha nem jő el, abban viszont már nem vagy képes hinni, hogy néhány Csoda igenis valóra válik… Most mégis ott áll előtted Ő, akinek tekintetét legféltettebb álmaidban is csak lopva merted elkapni, ám ahelyett, hogy tested-lelked átjárná a mérhetetlen boldogság, elfog a rettegés. Rettegsz, hogy mindaz, amiről valaha is álmodtál, itt és most mégis valóra válhat…


Mondd, miért olyan nehéz ‘Igen’-t mondanod a boldogságra? Nem az az igazi bátorság, ha örök magányra ítéled önmagad, hanem ha beengedsz valakit az Életedbe, a Szívedbe, aki talán képes kitölteni annak minden egyes zegzugát…

~ Csillagfényke ~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése