2016. január 30., szombat

A tavasz ébredése...


Ragyogó napnak indult ez a szombat, de nem csak azért, mert ismét ránk köszöntött a hétvége. Legfőképp azért, mert most végre megint Vele lehetek két teljes napon át. A munkával és utazással teli sűrű hétköznapok után végre ismét van időnk egymásra. Egymás mosolyára ébredni, összebújva beszélgetni, ágyban reggelizni, vagy csak úgy egymás körül lenni. Még csak az sem kell, hogy együtt csináljunk bármit is, már csupán az feltölt, hogy ott lehetünk egymás közelében. Jövünk-megyünk, tesszük a dolgunkat külön-külön, mégis jó, hogy bármikor odamehetek hozzá és megölelhetem, megcsókolhatom. Ilyenkor mindig érzem, hogy mi is hiányzik igazán a hétköznapjaimból… Ezek az apró érintések, csókok, a huncut mosolya, az ölelése, a lelke érintése… Ezért olyan fájdalmasak a hétfők, mert ismét el kell Tőle válnom, még ha csak pár órára is… De most… Most még vele lehetek!

Odakint minden szürke, nyirkos, ködfátyollal borított. Az elmúlt napokban tapasztal kemény fagyok már csupán múló emlékek, ám a tavasz még várat magára. Nincs hideg, mégis muszáj felvennem a kesztyűmet, mert beleüt a kezembe a hideg. A látótávolság minimális, alig pár méterre látok csupán, mégis élvezem ezt a viszonylagos „vakságot”. Bár szemem alig lát valamit, a fülem annál inkább figyeli a körülötte zajló eseményekre. Ha csupán a szememre hagyatkoznék, azt mondanám, hogy a tél továbbra is kitart, ám a többi érzékszervem mást súg. Hallom a madarak csicsergését, izgatott énekét. Ez már nem az a komor, téli csipogás, amelyet a nagy fagyok idején hallhatunk. Ez bizony már a tavasz bizsergése. Várakozással teli énekükkel mintha csak a kikelet első hírnökeit, a hóvirágot és a krókuszt próbálnák meg mély álmukból felébreszteni. Én pedig örömmámorban úszva folytatom tovább sétámat, mert csalhatatlanul érzem a tavasz közeledtét… :)

~ Csillagfényke


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése