2019. szeptember 10., kedd

Beléd szeretni...

Beléd szeretni nem volt nehéz. Az egy röpke pillanat műve volt. 
Bevallani magamnak, hogy fülig szerelmes vagyok, na az volt az igazán nehéz. 
Felismerni, majd elfogadni és megengedni magamnak az érzést, hogy szeretlek. 
Hogy bármilyen nehezítő körülményeket is gördített elénk az élet, az nem lehet a Szerelmünk akadálya. Mert nem létezik senki és semmi, ami elpusztíthatná ezt az érzést... 
Hogy Lelkem legmélyéről fakadó tiszta Szerelemmel szeretlek...


~ Csillagfényke ~

2019. augusztus 20., kedd

Mit akarsz tőlem?

- Mondd, mit akarsz tőlem? - kérdezte őszinte kíváncsisággal a Férfi. 
- Hogy mit akarok tőled? - ismételte elmerengve a kérdést a Nő. 
- Semmit. A lét adta világon semmit nem akarok tőled. Veled akarom... a mindent...


~ Csillagfényke ~

2019. július 15., hétfő

Testről, Lélekről, Szellemről

Spirituális útkeresésem története – 2. rész

Az előző bejegyzésem végén volt egy mondat, amely megfogalmazásának pillanatában magyarázatért kiáltott, ám akkor és ott nem akartam jobban belemenni ebbe a témába, egy hanyag eleganciával odavetett nyúlfarknyi lábjegyzetet pedig nem éreztem helyénvalónak. 

A mondat, amely magyarázatért kiált, így szólt: „Hogy az, amiben jelen pillanatban élek – legyen az jó, vagy kevésbé jó –, teljes mértékben az én akaratom és döntésem, még ha ennek nem is vagyok tudatában!” 

Mielőtt belevágnék egy hosszabb lélegzetvételű elemzésbe, helyénvaló lenne tisztáznunk néhány dolgot, csak hogy könnyebb megértésre leljen a fentebb megfogalmazott mondatom. 

Test-Lélek-Szellem, avagy ki is az az Én valójában? 

Test alatt magát a fizikai testet értjük, annak minden fiziológiai funkciójával és igényével együtt, bár sejtésem szerint ez az a fogalom, amelyet nem igazán kell túlmagyarázni és körbejárni, hiszen mindannyian tudjuk és ismerjük testünket, vagy ha úgy jobban tetszik, azt a porhüvelyt, amelyet jelen életünkben magunkra öltöttünk és használunk jelen földi megtestesülésünk során. 

A Lélek nem más, mint a halhatatlan részünk, az ember örök és elpusztíthatatlan eszenciája, amelyhez az érzelmek, az intuíciók, a szeretet és a valahová tartozás igénye sorolhatók. 

A Szellemhez tartozik első szinten az elme és a gondolkodás, felsőbb minősége pedig az Örök Szellem / Felsőbb Én / Isteni Én – nevezzük Őt bárhogy –, aki képes felülemelkedni a személyes benyomásokon, aki mindennel és mindenkivel EGY és akinél jobban senki sem tudja, hogy számunkra mi a legjobb megoldás egy-egy adott szituációban.

Lényegében a Test-Lélek-Szellem szent hármasa alkotja az Én-t. Ha jól belegondolunk, külön-külön, egymás nélkül sem a Test, sem a Lélek, sem pedig a Szellem nem tud létezni, csupán együtt, egy EGYséget alkotva beszélthetünk fizikai megtestesülésről. 

A Lélek útja, avagy nézz szembe az igazsággal! 

A fentebbi bevezetőt követen jöjjön hát a nehezebben emészthető rész. Mert hát vannak olyan dolgok, amelyek ismerete nélkülözhetetlen a teljes egész megértéshez. 

A spirituális ember azt vallja, hogy mielőtt a Lélek leszületik a Földre, előre megtervez magának mindent! Még földi inkarnációja előtt, Csillag Őshazájában szövetséget köt élete minden fontos és kevésbé fontos szereplőjével, hogy aztán megérkezve ide, már a legnagyobb egyetértésben teljesítsék be vállalt feladatukat. Időnként nem árt emlékeztetnünk magunkat arra – például akkor, amikor összetűzésbe kerülünk valakivel, vagy megoldhatatlannak tűnő élethelyzetekbe ragadva kétségbeesetten keressük a kiutat, esetleg egy beteljesületlen szerelem után vágyakozunk, – hogy ezek az események az adott szituációkban érintett felek teljes beleegyezésével történnek, még ha valójában nem is tudunk róla. 

Fontos megjegyeznünk azt is, hogy a leszületni vágyó Lélek az, aki kiválasztja magának a saját fejlődése szempontjából legideálisabb szülőpárt, nem pedig fordítva. Tehát mindig a gyermek választja ki a szüleit, elsősorban az Édesanyját, nem pedig fordítva. 

A Lélek meghatározott élettervvel / lélektervvel / sorsfeladattal érkezik a Földre, mert tapasztani akar, a tapasztalás által pedig fejlődni és erre a legtökéletesebb helyszín számára a mi duális világunk. Minden, ami a leszületése után következik, egy bölcsen megtervezett életút része, amelyben mi, akik ebben nyakig benne vagyunk, sokszor nem érzékelünk semmilyen rációt, logikát, vagy összefüggést, csupán csak a nehézségeket, a megoldandó feladatokat, az időnként hiábavaló próbálkozásokat és a tapasztalásokat látjuk, értelmét viszont aligha. 

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincs is értelme semminek. Én személy szerint úgy képzelem el az Életemet, mint egy óriási kirakóst, amelynek szép lassacskán minden egyes darabja a helyére kerül. Mindenben rend és rendszer van. Az ember általában olyan, hogy vagy a múltján, vagy a jelen helyzetén rágódik, ritkán van az, hogy előre nézne. Ebből adódik az is, hogy csak utólag, akár évekkel később értünk meg bizonyos dolgokat az életünkben, hogy az éppen akkor és éppen ott miért is történt úgy, ahogy… De ha elég türelmes és elég figyelmes vagy, akkor észre fogod venni, hogy az életedben minden RENDben van! 

~ Csillagfényke ~

 Felhasznált források: Wikipédia, Végtelen Lehetőség

2019. július 8., hétfő

Spirituális vagyok! Na és akkor mi van?

Spirituális útkeresésem története – 1. rész


Manapság nagyon sok ember vállalja nyíltan spirituális beállítottságát, ám a társadalom egy része továbbra is úgy tekint a magukat spirituálisnak valló személyekre, mintha ezek az emberek valamiféle sötét szekta tagjai lennének, akik mások befolyása alatt állnak. 

Fontos lenne hát tisztáznunk, hogy pontosan mit is jelent spirituálisnak lenni? 

A spirituálisan gondolkodó ember hite szerint a világot egy magasabb rendező elv, egy minden és mindenki felett álló kozmikus törvény, vagy erő irányítja és maga az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen, egyszeri és megismételhetetlen játéka. Meggyőződésük szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. A spirituális elvek szerint élő ember úgy értelmezi a világot, hogy a tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívjuk úgy, hogy karma, sors, vagy isteni elrendelés. 

Ha felütjük az internetet, ilyen és ehhez hasonló megfogalmazásokkal találjuk magunkat szemben. És való igaz, aki önmagát egy kicsit is spirituális beállítottságúnak vallja, az valóban tudja, hogy minden tettének következménye van! Véleményem szerint éppen ezért fontos tisztázni azt is, hogy a spiritualitás nem csak egy hóbort, egy felelősséghárítási forma, ahogyan azt sokan gondolják (mert hát „Nem én vagyok a hibás semmiért! Azért vagyok ilyen pocsék élethelyzetben, mert a sorsom előre meg van írva és hát nekem ennyi jutott!” stb.), hanem egy kőkemény önismereti út is. 


És hogy alapvetően miben is különbözik a spirituális személy a nem spirituálistól? 

Nos, ha nagyon szeretném leegyszerűsíteni a magyarázatot, akkor úgy fogalmaznék, hogy a nem spirituális beállítottságú ember az esetek többségében mindig valaki mást hibáztat az életében kialakult negatív, vagy negatívnak vélt/megélt élethelyzetéért, miközben egy spirituális személy azt vallja, hogy „Jelen élethelyzetemért csak és kizárólag Én vagyok a felelős, nem pedig más! Nem a szüleim, nem a párom, nem a szomszédom, nem a főnököm, nem a körülményeim satöbbi, hanem egyedül Én!” Ugye érezhető a különbség a két minőség között? 

Spirituális vagyok! Na és akkor mi van? 

Természetesen lehet kinevetni, lehet magyarázatot és kifogást gyártani, hogy miért nincs így, lehet és kell is másképp gondolkodni. Vagy lehet belátni és felismerni, hogy talán valóban így működik a világunk. Nem mondom, hogy egyszerű és könnyű beismerni azt, hogy igenis én vagyok a saját Sorsom kovácsa! Hogy az, amiben jelen pillanatban élek – legyen az jó, vagy kevésbé jó –, teljes mértékben az én akaratom és döntésem, még ha ennek nem is vagyok tudatában! De azt gondolom, hogy ez az igazi felelősségvállalás. Méghozzá a legmagasabb szintű!

~ Csillagfényke ~

Felhasznált forrás: Wikipédia

2019. május 18., szombat

Csakis vörös...

"S ha megkérdenéd tőlem, 
milyen szín lennék, 
én azt felelném Néked: 
Csakis vörös! 
Hisz vörösen ég a tűz, 
mely lángra lobbantotta 
Lelkemet!"


~ Csillagfényke ~

2019. január 29., kedd

Várlak...

Próbállak nem várni a nap minden egyes pillanatában, ám egész egyszerűen képtelen vagyok elnyomni magamban a várakozás érzését... 
Az eszem pontosan tudja, hogy talán soha nem fogsz megérkezni hozzám, a Lelkem mégsem képes feladni a várakozást...
Várlak hajnalban, várlak a kora reggeli fényben, várlak napközben és este, s várlak a késő éjszakai csendben... Várom, hogy megpillanthassalak, várom, hogy hozzám érj, várom, hogy átölelj... 
Minden szívdobbanásommal várlak...


~ Csillagfényke ~

2019. január 18., péntek

Nem találom a helyemet...

Álmatlanul forgolódsz az ágyadban éjszaka. 
Egyedül vagy, mégsem leled a helyedet. 
Szüntelenül keresed, mi okozza ezt a kényelmetlenséget, 
aztán hirtelen megvilágosodsz az éjjel kellős közepén.
Nem az ágy tehet róla, nem is a párna, vagy a paplan...
Azért nem találod a helyedet, mert Ő nincs melletted...
Mert a Te helyed mellette van, 
az Ő helye pedig melletted...


~ Csillagfényke ~