2021. december 26., vasárnap

2022 - A Szer-elem éve

Az év utolsó napjai - és úgy általában december hava is - a visszatekintésről szólnak. Ez a pár nap a számvetés ideje, amikor végiggondoljuk, mennyi minden történt az életünkben egyetlen esztendő alatt, és mennyi álom van még, ami mind-mind megvalósításra vár. 
Az idei év rengeteg kihívást tartogatott mindannyiunk számára, ám a naptári év lezárultával még korántsem érnek véget teendőink. Az EGYÉNI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS szerepe 2022-ben még inkább felerősödik, melynek következtében azoknak is döntést kell hozniuk, akik eddig nem tették: Kezükbe veszik végre a saját ÉLETük irányítását vagy sem? A lehetőség mindenki számára adott, ám nem mindenki fog vele élni. És ez így van RENDjén. 

Az idei Karácsony (is) igazán különleges, hiszen lehetőségünk volt arra, hogy letegyünk minden terhet, ami nem a miénk. Ti is éreztétek, hogy december 25-én mintha minden sokkal könnyebbé vált volna? Mintha a Világ összes gondja lekerült volna mindannyiunk válláról. Még mindig érzed a nyomást magadon, de ez a teher már sokkal kisebb. Ez már csak a TIÉD! 

Már nem akarod megváltani a világot, hiszen innentől kezdve csak egyetlen ember számít: TE! És itt jön képbe az egyéni felelősségvállalás kérdése, hiszen innentől kezdve már nem kívánsz más helyett dolgozni. Csak és kizárólag önmagadért teszel. És hogy tudd, ez nem önzőség! Felelősséget vállalsz önMAGODért! 


2022 a SZERELEM éve lesz, nem csak párkapcsolati szinten. Ha és amennyiben szorgosan haladsz az önismeret útján, úgy jövőre ráláthatsz arra, hogy életed mely területén és milyen mértékben működteted a SZER-elemet? Családi és baráti kapcsolataidban a szeretet a fő mozgatórugó? Na és mi a helyzet a párkapcsolatoddal? Az egymás iránt érzett feltétel nélküli szeretet lángol közöttetek, vagy más (érdek, kényszer, lustaság, gazdasági érdekközösség?) tart össze benneteket? És vajon a munkádban, hivatásodban a SZER-elemet éled és működted? Vagy még mindig kényszerpályán mozogsz, mert úgy hiszed, ezt kell tenned ahhoz, hogy olyan életet teremts magadnak, amire vágysz? Egyáltalán tisztában vagy vele, hogy a Lelked valójában mire is vágyik? Mered-e azt az ÁLMOT élni, amire a LELKED hív? Vagy még mindig befolyásol az, hogy mit gondolnak rólad mások? 

Van még néhány nap az évből, hogy átgondold ezeket a kérdéseket… 
Még nem késő! Indulj el befelé! 
Tudd, hogy soha nem késő, hogy meghalld Lelked szavát! 

“Az igazi szabadság a félelmektől való felszabadultság belső állapota.” 

~ Veres Mónika ~

2021. október 25., hétfő

Életünk legnagyobb szabotőre - A kishitűség...

Kishitűség. Látszólag csupán egy szó, mégis elképesztő hatalommal bír. Igen, jól gondolod: Feletted is hatalma van! Egészen addig, amíg hagyod neki. 
Ahhoz, hogy igazán megértsük, mint is jelent valójában a kishitűség, először definiálnunk szükséges magát a hitet. Számomra Szent Ágoston szavainál nem létezik precízebb megfogalmazás: 

“A hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem lát. Ennek a hitnek pedig az a jutalma, hogy látni fogja azt, amiben hisz” 

Ez a gondolat mit is fejez ki valójában? Hinni valamiben - egy célban, egy ügyben, önmagadban - azt jelenti, hogy megvan benned a bizalom, a bizakodás, a bizonyosság, hogy amire oly nagyon vágyik a lelked, azt kitartó munkával, cselekvéssel és türelemmel el fogod érni. Rendelkezel tehát egyfajta ősbizalommal, tudva, hogy amiért tevékenyen és aktívan teszel, azt előbb-utóbb megvalósítod, eléred, megteremted. 

(fotó by Csillagfényke)
Hogyan tudod a legegyszerűbben megteremteni önmagad számára a vágyott életet? Egyszerű vizualizációval. Hiszen ha lelki szemeiddel KÉPes vagy látni azt, ami még nincs ott a fizikai valóságodban, akkor már van KÉPed róla, tehát nem vagy többé KÉP-telen rá. 

A kishitűség tehát ezt a KÉPességet veszi el tőled. Olyan, mint egy fátyol, amely lelki szemeid - harmadik szemed - elől fedi el a teremteni kívánt valóságodat. Ugye érted már, miért is van akkora hatalma a kishitűségnek? Hát ezért! 

Ám azt se feledd: hatalma csak annak van feletted, amit felruházol vele. A döntés végső soron mindig a Tiéd.

~ Csillagfényke ~

2021. szeptember 6., hétfő

Minden út egyetlen lépéssel kezdődik...

Minden út egyetlen lépéssel kezdődik, tartja a mondás… És valóban... 
Ha elindulsz a hegycsúcsot meghódítani, akkor sem azzal kezded, hogy egyszer csak ott teremsz a tetején. Elindulsz az úton, egyik lábadat teszed a másik elé, lesznek akadályok, lesznek nehézségek, amelyekkel meg kell birkóznod abban az adott helyzetben, de Te mégis mész tovább töretlenül, mert valami hajt legbelül. Egy vágy… Annak a vágya, hogy felérj a hegy csúcsára. 
Időként könnyedén megy az előrehaladás, időnként viszont azon gondolkodsz, hogy szíved szerint visszafordulnál. Időnként szükséged van némi pihenőre, hogy megállj és elmerengj azon, vajon miért is indultál el az úton? Meg hogy egyáltalán hová tartasz, mi a célod ezzel az egésszel? 
Közben pedig egyre csak hajt valami, valami megmagyarázhatatlan érzés. Csak mész töretlenül, néha már iszonyatosan hasogatnak a lábaid, fáj minden porcikád, elképesztő fáradtság van rajtad, de Te mész tovább, mint egy megszállott, egyszerűen nem tudsz mást tenni. Csak mész, követed az álmaidat, valami belső, megmagyarázhatatlan késztetésre… 
Aztán egyszer csak ott vagy... Megérkezel... Lehet, hogy erre hosszú évek után kerül sor, de az is lehet, hogy ez csak hónapokat vagy napokat jelent az életedben, ám egyszer csak ott vagy. 
De már más vagy, teljesen más. Már nem az az ember vagy, aki elindultál egykoron az úton. Sokkal több vagy… már az út is Te magad vagy…

(Csúcsos-hegy, Nadap, fotó by Csillagfényke)

~ Csillagfényke ~

2021. augusztus 10., kedd

Ősök hagyatéka...

Midőn úgy érzed, drága Vándor 
végleg elfáradtál, 
ülj le kérlek egy percre, 
s vedd észre magad körül,
mily csodás a táj! 

Mire szép szemeddel nézel, 
azt szíveddel-lelkeddel is érd el! 
S ki az Ősök hagyatéka előtt 
időnként tisztelettel letérdel,
Sorsának ösvényéről 
igazán sose tért el. 

Hisz vezeti Őt szíve, hite, 
ősi tudásának magja, 
így ébred önMAGára 
ezeréves álmából 
az Istenember maga. 

Így születik meg Ő: 
az egyetlen igaz Teremtő, 
ki a csodát nem kívülről várja, 
hisz régóta tudja már: 
valóra válhat minden 
régóta dédelgetett álma.

~ Csillagfényke ~

    (Monoszló, fotó by Csillagfényke) 

2021. június 28., hétfő

A Férfi ébredése…

Az elmúlt évek során hosszú utat járt be a Férfi. Maga sem emlékszik már, mikor és milyen formában vette kezdetét utazása, ahogy arról is csupán néhány halvány, megkopott emléke van, ki is volt Ő valójában a kezdetek kezdetén. Hiába is próbálná meg erőnek erejével felidézni régi önmagát, tudja jól, hogy nem járhat sikerrel, hiszen az az ember, aki korábban volt, már rég nem létezik. 

Ifjú korában úgy vélte, minden álma valóra válhat, ha elég kitartóan küzd érte. És bár családját soha nem vetette fel a jómód, szülei mélységes szeretetben élték életüket és nevelték három fiúkat, akik a legfontosabbak voltak számukra, így mégiscsak övék volt a világ összes kincse. Legkisebb fiúként megtanulta, hogy a pénz nem tesz boldoggá, ellenben segít boldogulni, ám a valódi érték soha nem fejezhető ki pénzben, s hogy a család szentségénél nincs fontosabb a világon. Szeretett szülei ebben a szellemben nevelték őket, így hát mindhárom fiú magabiztosan, szép reményekkel telve repült ki a családi fészek melegéből, amikor annak eljött az ideje. 

Aztán ahogy teltek-múltak az évek, a szép reményeket egyre inkább elhalványították az apróbb kudarcok, szerelmi csalódások, keserédes történések, ám a Férfi még ekkor sem adta fel teljesen a reményt, hiszen bár a maga ura volt, megvolt a lehetősége, hogy bármikor visszatérjen a szülői házba. Gyermekkorának helyszíne, szülei mindig derűs tekintete és mérhetetlen szeretete gyógyírként hatott megsebzett szívére, még akkor is, ha csak pár órát tudott velük tölteni. A szülői ház olyan volt neki, mint viharos tengerről hazatérő hajó számára a biztonságot nyújtó kikötő, amely mint egy vezércsillag, a legreménytelenebb időjárási körülmények között is ott ragyogott a szeme előtt és mindig hazavezette Őt. 
(Agárdi hajóállomás, fotó by Csillagfényke)

Hite akkor tört meg először igazán, amikor szíve választottja elhagyta, és ha mindez nem lett volna elég, a Lány magával vitte minden álmát és reményét is. A Férfi tudta, hogy hosszú, magányos időszak vár rá, amíg ezt a csalódást helyre tudja tenni magában, ám arra Ő sem számított, hogy teljesen egyedül marad ebben a csatában. Drága szülei pár hónap különbséggel távoztak e földi létből, az Ő Lelke pedig szép lassan apró darabjaira törött. A kikötő megsemmisült, Ő pedig úgy érezte, végleg a háborgó mélységben ragadt, mert nem lelte többé a kiutat a fájdalom végtelen tengeréből. 

Sötét, reménytelen, fájdalommal, szenvedéssel és könnyekkel teli időszak következett életében és bár próbálta felidézni a korábbi szép emlékeket, sokáig úgy érezte, széttépik Lelkét az egykoron oly sokat jelentő képek. A Férfi úgy érezte, soha többé nem lesz már képes újra bízni, hinni, szeretni. Lényegében le is mondott minden ilyen jellegű vágyáról: már nem hitt a csodákban, ahogy a szeretet erejében sem, nemhogy a szerelemben! 

Aztán egy borongósan szürke szép napon történt valami, amire Ő maga sem számított: szíve teljesen kiürült. Nem volt benne semmi: se fájdalom, se harag, se csalódottság, se bánat, se félelem, se magány, se keserűség. Egész egyszerűen üres lett a Lelke, mint a korsó, amelyből az utolsó csepp életet adó vizet is kiöntötték. Döbbenten vette észre a változást, ámbár nem sokáig tartott nála ez az állapot. 

Mármint az üresség, hiszen Lelke egyszer csak elkezdett szép fokozatosan újra megtelni hittel, reménnyel, szeretettel. Maga sem értette, miként történhetett ez, de valahol a Lelke legmélyén tudta, érezte, hogy odafentről két Őrangyal segített neki abban, hogy újra meglelje a kikötőt. Igaz ez már nem szülei kikötője volt, hanem a sajátja, ámbár a lényegen ez mit sem változtat. 

Így történt hát, hogy a Férfi már nem fut, már nem menekül, s többé nem dugja homokba a fejét. Mert volt bátorsága újra kezébe venni valódi erejét. S most, hogy önerőből újraépítette saját magát, most már képes lesz kézen fogni a Nőt és jó táncoshoz méltóan vezetni Őt. A táncban és az életben is… A Nő pedig feltétel nélkül bízva benne követi! Mert végre van már kit követni! Hisz Ő sincs többé egyedül!

~ Csillagfényke ~

2021. május 5., szerda

Párkapcsolat vagy pár kapcsolat?

Néhány nappal ezelőtt jött az érzés, hogy a fenti címmel írnom kellene pár gondolatot, aztán ma reggel, rögtön azután, hogy felébredtem, meg is érkeztek azok az információk, amelyek átadásához MOST van itt a tökéletes pillanat. 

Míg a tavalyi évünk egyértelműen egy transzformáló, átalakító év volt, amelyben nagyon sok mindent és mindenkit kellett elengednünk és-/vagy átminősítenünk magukban, addig az idei esztendőnk már sokkal inkább szól a párkapcsolati minőségek, azon belül is a Férfi és Női minőségek helyére kerüléséről. 

Eddig sem volt egyszerű feladat párt találni az egyedülállóknak - látom és tapasztalom magam is -, jelen időszakban viszont még inkább fel van adva a lecke, főleg akkor, ha az ember Lánya, vagy Fia nem csak pár kapcsolatra vágyik, hanem valódi párkapcsolatra. Ráadásul nem az igazit keresi, sokkal inkább az IGAZat. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy a Méltó Társat. Aki méltó hozzám és akihez Én is méltó vagyok. 
És valójában nem is keresi, sokkal inkább rá szeretne találni. (Kicsit elkalandoztak a gondolataim, de mennyivel másabb lenne a helyzet, ha a “Társkereső” szó helyett a “Társtaláló” terjedt volna el. Hiszen ha keresed, nem leled… mert ezzel pont a hiányát éled és teremted…) 
Tudjuk jól, hogy az ember alapvetően társas lény, ám a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem olyan nagy tragédia, ha valaki inkább az egyedüllétet és a még mélyebbre vezető önismereti utat választja ahelyett, hogy belevágna egy akármilyen minőségű “kapcsolatba”, pusztán azért, mert a család, illetve a társadalom ezt várja el tőle. Mert hát valljuk be őszintén, igen nagy az ilyen jellegű nyomás. Mintha bűn lenne az, hogy az ember nem éri be a kevesebbel… 

Pedig pont ez az egésznek a lényege: először merned kell önmagadat választani, megismerni, elfogadni és szeretni, hogy aztán megérkezhessen az életedbe az a Társ - maga is bejárva ugyanezt az utat -, aki aztán Téged választva megismer, elfogad és szeret. Olyannak, amilyen vagy. Aki nem akar átformálni (főleg nem a saját képére), nem akar megváltoztatni, egyszerűen csak olyannak fogad el és szeret, amilyen vagy. Feltétel nélkül. 

Az elmúlt időszakban rengeteg házasság és párkapcsolat ért a végéhez, ami nem is csoda, hiszen egész egyszerűen lejárt az idejük. Hogy miért? Elsősorban azért, mert azok a kapcsolódások, amelyek még a régi hitrendszer szellemében, a régi energiákban köttettek, már nem életképesek az új minőségekben. A 2020-as év egy átmeneti év volt, ahol a régi minőségeket magunk mögött hagyva, magunkról lefejtve tovább léphettünk az újba, az idei esztendő pedig már egyértelműen a kiegyenlítődésről, a különféle Férfi és Női minőségek helyre kerüléséről szól. Meg úgy általánosságban az Egyensúly megtalálásáról. Minden tekintetben és értelemben. 

Ennek pozitív hozadéka az, hogy teljes mértékben átminősülnek, átalakulnak a párkapcsolatok, vagy nemes egyszerűséggel eleve úgy jönnek létre, hogy az már tisztán újenergiás kapcsolódás lesz. 

Olyan, amely egymás teljes elfogadásán és feltétel nélküli szeretetén alapszik. 
Olyan, amelyben előbb kívánod meg a másik Lelkét, mint a Testét. 
Olyan, amelyben mindketten bátran és büszkén kimondjátok: “Tiszta szívemből, szabad akaratomból Téged választalak Társamnak!” 
Olyan, amelyben egymást kézen fogva, otthont, bőséget, családot közösen teremtve haladtok tovább a közösen megkezdett utatokon. 
Olyan, amelyre érdemes várni… persze nem a végtelenségig… 

Hiszen a Méltó Társadat nem “készen” fogod kapni… 
Melletted, egymás mellett váltok méltóvá. 
Mert a legnagyobb kincs e földi létben, ha megleled azt a Lelket, akinek szemében felfedezed Önmagad.

~ Csillagfényke ~

2021. április 30., péntek

Segíts magadon, az Isten is megsegít…

Spirituális útkeresésem története - 3. rész

Annak idején, amikor elkezdtem energiagyógyászattal foglalkozni, még csak nem is sejtettem, hogy ez lesz az én igaz(i) utam. Természetesen érdekelt a téma, hajtott a kíváncsiság, ám azon kívül, hogy a megszerzett tudással a családomnak és a barátaimnak szerettem volna könnyebbé tenni az életét, egyéb tervem nem volt. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy “akkor még nem voltam tudatában annak, hogy ilyen irányú terveim vannak.” 

Az ilyen döntések ugyanis soha nem az Egó szintjén születnek meg. A Felettes Énem (vagy Isteni Énem) és a Lelkem jó előre, már leszületésem előtt kijelölték számomra azt az ösvényt, amelyre végül - önismereti utam részeként - rá kellett lelnem, és amely úton való elinduláshoz bátorságot kellett találnom. Bevállaltam, felvállaltam… és hát azóta sem bántam meg… 

Olyan ez, mint amikor végre felhagysz a sorozatos önbecsapással. A saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen is az, amikor hosszú időn keresztül áltatod saját magadat. Aztán az egyik legsötétebb, legelkeseredettebb pillanatodban mégis bevallod önmagadnak, hogy az az élet, amit élni próbálsz, nem igazán tesz boldoggá. 

Az egész olyan szürreális, mintha egy hurrikán szemében találnád magad: épp most borítottál magadban és magad körül mindent, az egész életedet romokban, Te mégis ott ülsz ennek a sittkupacnak a tetején békés nyugalommal a szívedben. És talán még egy kicsikét boldog is vagy, hogy végre volt bátorságod meghozni ezt a döntést. Önmagadért. 
A legszebb az egészben, hogy ha egyszer ezt megléped az életedben, utána már soha többé nem leszel képes átverni, becsapni saját magadat! / tapasztalatból hallottam. :) / 

(Nadap, Csúcsos-hegy, fotó by Csillagfényke)

Mondanám, hogy nehéz időszakot élünk mostanában, de igazából önmagunknak tesszük nehézzé. Ha sikerül felfedezed azt, hogy minden, amiben jelen pillanatban vagy, Te magad teremtetted, azzal lényegében a megoldókulcsokat is a kezedbe kapod. Hogy aztán ezen információkkal ki mit kezd, az megint más kérdés... 

Azt tapasztalom, hogy a legtöbben valamilyen úton-módon, de mégiscsak kívülről várják a megoldást. Fohászkodnak az Angyalokhoz, segítséget kérnek az Égiektől, imádkoznak a Jóistenhez és várják, hogy majd valami csoda folytán - varázsütésre - minden jóra fordul. Ez talán korábban, ha döcögve is, de időnként működött. Akkor sem volt teljesen olyan, amilyennek vártuk, de ha nagyon meg akartad magyarázni, akkor bizony sikerült is (Pont mint a magyar narancs… kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk!) 

Most viszont új szelek fújnak, ugyanis ha nem teszel semmit, nem változik semmi. Igazából eddig is így működött minden, csak könnyebb volt saját felelősségünket áthárítani valaki másra (pl. angyalok, égiek, Jóisten). Szóval ha segítségért fohászkodnál, akkor javaslom állj a tükör elé, nézz a saját szemedbe és vedd végre kezedbe a saját életed irányítását! 

Ahogy a közmondás is tartja: 
“Segíts magadon, az Isten is megsegít!” 

Vajon érted, miről is szól ez a bölcsesség? Érted a szavak mögött rejlő mélységet? Felfedezed, micsoda erő van e mögött a pár szó mögött? Vajon meglátod az önmagadba rejlő Istenséget? ISTEN = TE IS ÉN Segíts hát magadon, hogy a Benned élő Isten(i) is megsegítsen!

~ Csillagfényke ~

A spirituális útkeresésem története sorozat korábbi bejegyzései:

A felhők felett mindig kék az Ég...

Ma hajnalban a Nappal együtt keltem. Aludhattam volna még, de túl sok minden kavarog bennem: gondolatok, érzések, felismerések és megértések. Szeretnék másoknak segíteni, csak már nem tudom, hogyan? Kell-e egyáltalán segítenem, vagy hagyjam, hogy mindenki haladjon a saját kis folyamataival? Hisz a világot megváltani más helyett úgy sem lehet… Nem is tudnám és nem is akarom. Ez mindenki saját felelőssége. 

Akár tetszik, akár nem: a világunk átalakulóban van. Tagadhatatlanul egy korszakváltás kellős közepén vagyunk, és bár tudni nem tudjuk, mégis sejtjük, hogy olyan útra léptünk, ahonnan nincs már többé visszaút. Siratjuk a régit - mert azt már legalább ismerjük -, holott fogalmunk sincs, hogy mit tartogat számunkra az új. De mi van akkor, ha sokkal jobbat, mint amit valaha is el tudtunk képzelni önmagunk számára? Ja, hogy nem igazán hiszünk benne? Kár, pedig jó lenne… 

Ma hajnalban a Nappal együtt keltem. És bár látni nem láttam, mert csendes esővel köszöntött ránk a reggel, mégis tudtam, hogy a felhők felett ott ragyog fényesen. Odakint esőillatúan szürke minden, mégsem gondolom úgy, hogy soha többé nem érezhetem a bőrömön a Nap melegét. Hiszen van hitem. De talán ez már annál is több: nem csak hit, inkább bizalom. Bízom benne, hogy így lesz. 

(Naplemente a Velencei-tónál, fotó by Csillagf3nyke)

Mostanában sokszor érzem úgy, hogy ez a bizalom tűnt el az emberek életéből. Nem bízunk senkiben és semmiben, legfőképp önmagunkban. Mintha elveszett volna a bizalom a szívekből, pedig ott van az valahol, Lelked valamelyik legeldugottabb zugában. Csak meg kell keresni, fel kell kutatni. És nem kétségbe esni, ha elsőre nem leled… 

Jó ideje próbálok visszaemlékezni arra, vajon mióta van meg bennem ez az erős hit, vagy ahogy én szoktam fogalmazni: ŐSBIZALOM? Nem tudom felidézni, szóval úgy sejtem, a Jóisten így teremtett. Mert bár lehet akármilyen sötét is az éjszaka, tudom / hiszem / bízom azt, hogy végül a fény utat tör magának. 
MINDIG. MIND-ÉG. KÉT-S-ÉG sem fér hozzá...

~ Csillagfényke ~

2021. február 27., szombat

Két világ határán...

Honnan jöttem? Hová megyek? 
Hallgasd csak, mit súgnak 
zúgó szélben a hegyek? 

Telihold aranyló fényénél 
két világ határán állok. 
S kérdezem önmagam: 
merre induljak, hogy végre 
valóra váljanak az álmok?

~ Csillagfényke ~

(Bence-hegy napnyugtakor, fotó by Csillagfényke)

2021. február 7., vasárnap

Csodára várva...

S mert ilyen az ember: a csodát kívülről várja, 
Istent keresve merengve néz a ködös tájra. 
Ám ki csendben van, s befelé figyel, 
Ráébredve önmagára megértheti, 
Mily csodát jelent a szó: Istenember.

~ Csillagfényke ~

(Nadapi templom, fotó by Csillagfényke)